Kezdőlap

Látogatási rend

Az ellátást igénybe vevőnek joga van családi kapcsolatának fenntartására, rokonok, látogatók fogadására. A lakók az intézményben érvényben lévő látogatási rend szerint fogadhatnak látogatót:

  • Az intézményben a látogatás előzetes bejelentkezés után lehetséges, melyet 24 órával korábban, de legkésőbb a munkaszüneti napot megelőző munkanap 12 óráig a szakositott@gotthardotthon.hu e-mail címen, illetve a 94/ 552 560 telefonszámon tehető meg.
  • A látogatásra az alábbi időpontokban van lehetőség:
    • Hétfő – Péntek: 09:00 – 15:30 óráig
    • Szombat – Vasárnap és Ünnepnap: 09:00 – 13:30 óráig
    • A látogatás az intézmény udvarán kialakított helyen, illetve a Látogatófogadó helyiségben történhet. Ágyban fekvő gondozott esetében a lakószobában, ahol egy időben két személy látogathat.
    • Végstádiumú, illetve haldokló ellátott esetén az intézményvezető engedélyével a látogatási időn kívül, 8.00-20.00 óra között látogatható az ellátott a lakószobában, ahol egy időben maximum 2 fő látogató tartózkodhat.
  • Az intézményben élő ellátottat kizárólag egészséges személy látogathat.
  • Az intézménybe érkező látogató köteles a portán alkoholos kézfertőtlenítést végezni.

Szentgotthárd, 2024. október 01.

Tóka Tímea
intézményvezető

Köszöntjük!

Köszöntjük a kedves látogatókat intézményünk honlapján, bízva abban, hogy sikerül felkelteni érdeklődésüket. Reméljük, hogy honlapunkat olvasva jobban megismerik intézményünk múltját, jelenét, szakmai munkáját.

Célunk, hogy naprakészen tájékoztassuk Önöket intézményünk működéséről, törekvéseiről. Szándékaink szerint ezen portállal olyan eszköz került bevezetésre, mellyel az információs társadalom vívmányait az Önök szolgálatába állítva megismerhetik intézményünket.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. január1-től intézményünk fenntartója:

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (1132 Budapest, Visegrádi utca 49.)

Az intézmény vezetése

Megjelent az új folyóirat (Mandala XVIII. évf. III. szám)

  • Boldogság kék madara IV.
  • Budapesti döntő – Ki mit tud?
  • A művészetterápiás alkotókör kiállítása
  • Asztalitenisz verseny
  • Filmes tábor Budapesten
  • Vonatos kirándulások Sopronba
  • Fürdőlátogatás
  • Augusztus 20-i megemlékezésről
  • Ellátotti önkormányzati nap
  • Nyárbúcsúztató bál
  • Fazekas foglalkozás
  • „EGYÜTT MOZDUL A VÁRMEGYE”
  • Versengők Viadala versmondó bajnokság
  • Őrségi és tapolcai buszos kirándulás
  • Tehetség, közösség, öröm – „Ki mit tud?” a Rábaparti Integrált Szociális Intézményben
  • Lakó – hozzátartozó találkozó Budapesten
  • Esti városnéző séta
  • PsychArt24 – művészeti maraton a Soproni TIT-ben
  • A nevetésé a főszerep
  • Ősz az egészség jegyében: hogyan támogassuk testünket és lelkünket a változó évszakban
  • Tudtad-e? Erzsébet királyné meggyilkolása 127 éve történt
  • Lakóink alkotásából
  • Elhunyt lakóinkra emlékezünk

Letöltés

Megjelent az új folyóirat (Mandala XVIII. évf. II. szám)

  • Szavaló-és szépkiejtési verseny
  • Húsvét jegyében
  • Anyák napi zenés verses délelőtt
  • Aszfaltrajzverseny intézményünkben
  • Moravcsik Alapítvány által szervezett „Ki mit tud?” soproni rendezvényről
  • Mozis délután az otthonban
  • Egy nap Tapolcán!
  • Bogáti fellépés
  • Czikora István László előadóművész előadása
  • Sajtoskálon jártunk
  • Juniális 😊
  • Zamárdiban táboroztunk
  • Tudtad-e?
  • Kortizol hullámok közt: A stressz rejtett hatásai a testre és lélekre
  • Humor percek
  • Elhunyt lakóinkra emlékezünk
  • Hőségriadó kisokos

Letöltés

Megjelent az új folyóirat (Mandala XVII. évf. IV. szám)

  • Szépkorúak Ünnepe
  • Programok képekben!
  • Mert táncolni jó 😊
  • Süssünk együtt!
  • Szalonnasütés a lakóotthonban
  • OKTÓBER 6. és OKTÓBER 23. IRODALMI DÉLUTÁN
  • Ökumenikus istentisztelettel összekötött temetőlátogatás
  • Irodalmi-és rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetése
  • Filmszemle
  • „A ZENE MINDENKIÉ III.” pályázat eredményei
  • Advent időszaka
  • Óév búcsúztató bál
  • Humor percek – Téli síelős viccek
  • Életmód: Talptérkép: egészségjavítás a reflexpontok kellemes masszírozásával
  • Elhunyt lakóinkra emlékezünk

Letöltés

Scroll to top